Így tengeti a mindennapjait a világ leggazdagabb embere

Az Amazon alapítója egészen meglepő napi beosztás szerint éli az életét - írja a Növekedés.hu.

Minden egyes átlagos perc alatt Jeff Bezos vagyona átváltva 45 millió forinttal nő. Ha hétvégén esetleg délután elszunyókál két órácskára, akkor az alvás alatt 5,4 milliárd forintot keres. Budapest teljes éves költségvetését a maga 199 milliárd dolláros vagyonából több mint 140-szer ki tudná fizetni.

A kezében rengeteg szál fut össze: elsőszámú cége az Amazon amellett hogy a világ egyik legnagyobb online áruházát üzemelteti, filmek illetve sorozatok gyártásával, valamint mesterséges intelligencia-fejlesztéssel is foglalkozik. De Blue Origin néven Bezosnak űripari cége is van, ráadásul a legnagyobb amerikai napilap a Washington Post is hozzá tartozik.

Okkal hihetnénk, hogy egy ilyen elfoglalt ember látástól vakulásig dolgozik. Mint mondjuk Elon Musk, aki egy időben heti 100 órát húzott le a Teslánál és volt, hogy a gyárban aludt. Bezos azonban nem ennyire munkamániás. Ugyan sok vezérigazgatóhoz hasonlóan viszonylag hamar, 6:30-kor felkel, ám ezután a reggelt aktív pihenéssel kezdi.

Hogy épp melyik házában ébred az persze változó. Bezos ugyanis úgy megy ingatlant vásárolni, mint ahogy más a közértbe jár. Kaliforniában övé az állam legdrágább háza: egy nyolc hálószobás villa, amelyet eredetileg még a Warner stúdió alapítójának építettek. A padlózat egy része olyan faburkolással van fedve, amely valaha a francia császáré, Napóleoné volt.

Ám ez csak az egyik otthona a sok közül. Texasban például egy 1600 négyzetkilométeres ranch is a tulajdonát képezi, emellett pedig Új-Mexikóban, Washingtonban és New Yorkban is akadnak ingatlanjai. Az Ötödik Sugárúton a többszintes lakásában 14 fürdőszoba található, de a luxushajlékban van mozi- és játékszoba, egy edzőterem illetve egy golf szimulátor is.

Bezos egész 10 óráig nem dolgozik: addig újságot olvas, a gyerekeivel foglalkozik, kávézgat és reggelizik.

Nyilván nem meglepetés, hogy a beosztása éles kontrasztban áll az átlagos Amazon dolgozó napirendjével. Chicagoban például a cég raktárosai idén kaptak egy ultimátumot: vagy lehúznak hajnali 2-től egy 10 és fél órás műszakot vagy el lesznek bocsátva. A hajtás annyira nagy, hogy a dolgozóknak sokszor egy üvegbe kell vizelniük, mert nem mehetnek ki a mellékhelyiségre sem. 

Bezos viszont ha a saját napirendjéről van szó akkor a magánélet és a munka megfelelő egyensúlyában hisz. Az első értekezletet 10 órakor tartja és általában ekkor hozza meg a nap legsúlyosabb döntéseit. Ebéd után már nagy fajsúlyú kérdésekkel nem szeret foglalkozni.

Az Amazon értekezleteknek egyébként van néhány íratlan szabálya. Például nem használnak PowerPoint bemutatókat, mivel Bezos szerint ezek általában nem csak hogy unalmasak, de egyoldalúvá is teszik a megbeszéléseket. Fontos hogy a résztvevők ne csak hátradőlve hallgassák, amit az egyik kollégájuk mond, hanem beinduljon egy aktív párbeszéd.

Emellett Bezos azt sem szereti, ha egy értekezleten túl sokan vannak, mert akkor fölöslegesen elhúzódik a munka. Úgy tartja: annyi ember legyen egy meetingen, amennyi még két pizzából jól tud lakni.

"Ha egy nap hozok három jó döntést az már elég" - vallja a milliárdos, aki 17 órakor általában már abba is hagyja a munkát. Mivel szeret 8 órát aludni ezért viszonylag hamar 10:30-kor már leszokott feküdni.

Szabadidejében egyébként egy egészen hajmeresztő hobbit űz: gyűjti a régi űrhajók darabjait. Mivel a rakéták egy része az óceánokban köt ki, ezért tengeralattjárókat küld a roncsok felkutatására.

A világegyetem egyébként is régóta vonzza. Így egy nagy álma teljesül most július 20-án, amikor is a tervek szerint a saját repülője fogja felvinni az űrbe.

Igaz, mivel adót nem szívesen fizet és hírhedten kemény főnöknek számít, már több mint 100 ezren aláírták azt a petíciót, amely azt kéri, hogy az Amazon-vezért ne engedjék vissza a Földre.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!