A WHO elismerte: túl korán zárták ki, hogy a koronavírus laboratóriumból szabadult el

A WHO főtitkára elismerte, hogy túl korán zárták ki annak lehetőségét, hogy a koronavírus egy laborból szabadult ki, egyúttal nagyobb átláthatóságot kért Kínától a vírus eredetének megállapítása érdekében – írja az NPR.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elismerte azt is, hogy a koronavírus eredetét vizsgáló nemzetközi csapat, amely idén Kínába látogatott, nehezen jutott hozzá a szükséges információkhoz a hatóságoktól - közölte a Portfolio.

A WHO VEZETŐJE HOZZÁTETTE, HOGY TÚL KORÁN ZÁRTÁK KI A KORONAVÍRUS LABORATÓRIUMI EREDETÉNEK LEHETŐSÉGÉT, UTALVA ARRA, HOGY A NEMZETKÖZI SZERVEZET MÁRCIUSBAN MÉG RENDKÍVÜL VALÓSZÍNŰTLENNEK NEVEZTE EZT AZ ELMÉLETET.

Az utóbbi hónapokban egyre nagyobb érdeklődésre tett szert az a vélekedés, miszerint a koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki. Joe Biden májusban utasítást is adott arra, hogy vizsgálják ki a vírus eredetét. Elmondása szerint jelenleg két elmélet van, az egyik szerint egy baleset következtében szabadult ki a kínai laborból a vírus, míg a másik szerint fertőzött állaton keresztül került kapcsolatba az emberrel.

Tovább erősíti a gyanút az amerikaiakban, hogy a hírek szerint Kína nem volt transzparens a járvány kommunikációjával kapcsolatban. Állítólag már 2019 novemberében a vuhani labor három orvosa megbetegedett, egyelőre azonban hiába kérik Pekingtől, hogy adja ki a kórlapjaikat.

Kína szerint minden feltételezés, amely a vírus eredetét a vuhani laborhoz köti pusztán politikai jellegű támadás Kínával szemben, egyúttal utaltak arra is, hogy szerintük a járvány nem is Kínából, hanem más országból indult.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!