A világ pénzügyi vezetői szerint el kell kerülni az emberek mozgásának bármilyen korlátozását

Nagyfokú különbségek vannak eddig a gazdasági kilábalás tekintetében a világban és a különböző koronavírus-variánsok terjedése miatt a növekedésre lefelé mutató kockázatok vannak, részben azért, mert az átoltottságban is hatalmas különbségek látszanak – áll a G20 pénzügyminiszteri és jegybankelnöki csúcstalálkozó szombati záróközleményében.

A Porfolio beszámolója szerint a  világ vezető hatalmainak illetékesei egyúttal abban is megállapodtak: lehetőleg el kell kerülni a vírus fellángolása esetén az újabb gazdasági és társadalmi korlátozó intézkedéseket, azaz egyértelműen az átoltottság növelését szorgalmazzák. Ez érthető is, hiszen míg a fejlett nyugati országokban gyakori a 60-65% körüli (elsőre) átoltottság is, addig pl. sok afrikai országban csak 5-10% körül járnak, ami a vírusvariánsok visszahurcolásának esélyét is növeli a már magas átoltottságú országokba.

Ennek ellenére semmilyen új vakcina intézkedésről, felajánlásról nem döntöttek a G20-vezetők, csak a már a vezető pénzügyi intézmények által eddig is felajánlott 50 milliárd dolláros vakcinavásárlási programot említették meg.

A G20 soros elnökei most az olaszok és az olasz illetékes azt jelezte: a vezetők egyet értettek abban, hogy el kell kerülni az emberek mozgását akadályozó intézkedéseket a járvány terjedése mellett is: Mindannyian egyet értettünk abban, hogy el kell kerülnünk az emberek mozgásának bármilyen korlátozását és az emberek életét befolyásoló lépéseket.

Furcsa, hogy az olasz elnökség jelzése arra utal: mindenki egyet értett ebben, hiszen már Európában is vannak olyan fejlemények (pl. spanyoloknál, portugáloknál, igaz ők nem G20-tagok), hogy korlátozzák újra az emberek mozgását a delta variáns gyors berobbanása miatt. Mivel több másik uniós tagállamban is elkezdett emelkedni a járványgörbe, sajnos az a kilátás, hogy a lehetőség szerint minél enyhébb korlátozó intézkedések máshol is újra megjelenhetnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!