A nyugdíjasok ismét kaphatnak állami „ajándékot” a választás előtt

Országszerte már 3000 helyen fogadják el a Nemzeti Utalványt – büszkélkedett a kibocsátó. A társaság a 2019-ben megszűnt Erzsébet-utalvány piaci helyét kívánja betölteni, ami azt is jelentheti, hogy a nyugdíjasok ismét kaphatnak jövőre állami „ajándékot” - írja Az én pénzem.

A kormány az előző parlamenti választások előtt Erzsébet-utalványokkal „kedveskedett” a nyugdíjasoknak. Időközben azonban az Erzsébet-utalvány megszűnt, így a megfelelő önkormányzati voksolásra 9 ezer forintnyi rezsiutalvánnyal igyekeztek terelni az idősebbeket. A rezsiutalvány viszont valahogy közel sem bizonyult annyira sikeres húzásnak.

Úgy tűnik azonban, hogy akadhat olyan már eléggé berkeken belüli megoldás, amely betölti az Erzsébet hagyta hatalmas űrt. Már az idei év elején lelkesen tudatták, hogy nemcsak megjelent a nemzeti utalvány, az ezt kínáló cég „összefogott a hazai kereskedőkért a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel”. Akkoriban még egyetlen helyen sem lehetett vásárolni ilyen nemzeti utalvánnyal.

Már országszerte 3000 beváltóhely fogadja el a munkavállalóknak kedvezményesen adható ajándékutalványt – jelezték azonban most közleményben. Ez a hálózat pedig – mint tudatták – folyamatosan bővül. Az év első hónapjaiban elsősorban a kisebb, helyi boltokkal kötöttek megállapodást, az utalványokat viszont mostanra – állította Ferenczi Róbert, a Magyar Utalvány Zrt. vezérigazgatója – a nagyobb kereskedelmi hálózatokban is elfogadják.

A Nemzeti Utalvány hangzatos neve és a szépen bővülő elfogadói hálózat ellenére manapság még egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a nyugdíjasok „lekenyerezésére” használják. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban a kormány bármit képes villámgyorsan áthajtani. Jelenleg mindesetre a Nemzeti Utalványt a magyar dolgozók kaphatják kedvező adózású juttatásként munkáltatóiktól.

A közlemény szerint a társaság a 2019-ben megszűnt Erzsébet-utalvány piaci helyét kívánja betölteni. Mint leírták, amíg a SZÉP-Kártya elsősorban rekreációs célokat szolgál, addig a Magyar Utalvány Zrt. papíralapú utalványai a mindennapi szükségletekre fordíthatók, többek között élelmiszerre, műszaki cikkre, papír-írószerre, lakberendezésre, könyvre, sajtótermékre, ruházatra, cipőre, vegyi árura, szépségápolásra, egészségmegőrzésre, sportfelszerelésre és játékra. Rövidesen elérhető lesz az iskolakezdési ajándékutalvány is, amellyel a munkáltatók az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások finanszírozásában nyújthatnak segítséget munkavállalóiknak.

Nem mellékes egyébként, hogy a Nemzeti Utalványt most (még?) csekély értékű ajándékként fizethetik ki a cégek. Ezt a bérnél kedvezőbb, 2021-ben 37,76 százalékos adó terheli, adminisztrációja pedig gyors és egyszerű. A juttatás készpénzre nem váltható utalvány formájában fizethető ki a munkavállalóknak, illetve közvetlen hozzátartozóiknak, évente egyszer, a minimálbér 10 százalékáig, idén személyenként 16 700 forintig.

Az adóteher önmagában egyébként nem jelent akadályt, hiszen a nyugdíjasoknak fejenként juttatott 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvány is 15 ezer forintba került a költségvetésnek. A legnagyobb plusz tételt pedig akkor is az adó jelentette. A közteher az első Erzsébetes akcióban majdnem 50 százalékos volt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!