Fiatalok vérével állítanák meg az öregedést


Csak az Egyesült Államokban több tucat technológiai vállalat dolgozik az öregedés megállításán. A Bank of America szerint ennek a szektornak a mérete négy év múlva már 610 milliárd dolláros lesz.

Az egyik ágazati cég a Juvenescence társ-alapítója Greg Bailey szerint a befektetők még nem is fogták fel, hogy a hosszú életet biztosító eljárások milyen hamar be fognak törni, és hogy mindennek micsoda óriási jelentősége lesz.

Az hogy az iparágat sokan szkeptikusan szemlélik az persze részben épp annak köszönhető, hogy jelenleg rengeteg a sarlatán. Ezek közül néhány például azzal hitegeti az embereket, hogy az öregedésre már a fiatalok vére is gyógyír lehet. Mindez egybecseng a régi legendákkal. A magyar grófnő Báthory Erzsébet például állítólag szűzlányok vérével tartotta meg a fiatalságát.

Sokak meglepetésére a régi mesék elképzeléseit 2005-ben egy egyetemi kutatás szegről végről még igazolta is. Ugyan szűzlányok vérében senkit nem fürdettek meg, de a Stanfordon azt megvizsgálták, hogy milyen hatással lesz az idős egerekre, ha fiatal példányok vérét ömlesztik beléjük. Meglepetésre az idős egyedek fizikai állapota a fiatal vértől elkezdett javulni. Például az agyban felélénkült a neuron termelés - írja a Növekedés.hu.

Az eredmények ígéretesek és idővel akár forradalmi találmányokhoz is vezethetnek. De jelenleg nincs olyan eljárás, ahol bizonyított lenne, hogy pusztán fiatalok vérével az embereknél le lehetne lassítani az öregedést. Néhányan mégis ilyen eljárásokkal keresik a pénzüket.

Közülük a leghíresebb az Ambrosia nevű amerikai cég. Az alapító Jesse Karmazin mielőtt belevágott volna az üzletbe, néhány tesztet is végzett, amelyeknek az eredményeit sose hozta nyilvánosságra. De állítja: a próbák nagyon ígéretesek voltak.

A 2016-ban indult cégnél, aki bejelentkezett, az átváltva 2,2 millió forintért kapott injekciósan másfél liter vért. A donor 16 és 25 év közötti volt. Az Ambrosiánál az első bő két év alatt 150 fizetős ügyfél fordult meg.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság azonban még 2019-ben kiadott egy jelentést, amelyben felhívták rá a figyelmet, hogy nem csak hogy semmi bizonyíték nincs rá, hogy a fiatal vértől bárki is jobban lesz, de könnyen lehet, hogy épp az ellenkezője fog történni és a kezelés tönkreteszi a páciens egészségé

A bejelentés után egy ideig az Ambrosia lehúzta a rolót, de akkora volt az igény a szolgáltatásukra, hogy végül némi szünet után visszatértek.

A meglehetősen minimalista honlapjuk tanulsága szerint most már két külön csomagot lehet tőlük rendelni. Egy liternyi fiatal vért átváltva 1,5 millió forintért adnak, míg két litert 2,2 millióért.

De nem csak az Ambrosia fiatalítaná vérrel az ügyfeleket. A Scientific American nevű magazin 2018-as beszámolója szerint például egy floridai orvos Dipnarine Maharaj is hasonló szolgáltatással állt elő. Ő fejenként több mint 80 millió forintot kért el az ügyfelektől. De hogy volt-e olyan, aki kötélnek is állt és kipengette a csillagászati összeget, azt nem tudni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!