Mészáros Lőrinc a Covid-teszteken is rendesen megszedte magát

Jól látszik az eredménye, hogy az ország leggazdagabb embere beszállt a magánegészségügybe: Mészáros Lőrinc több mint 80 millió forint osztalékhoz jut az árbevételét és nyereségét a Covid-tesztek jóvoltából megsokszorozó vállalkozásokból, az érintett cégek pedig 3 milliárd forintos MKB-kölcsönt kapnak a további fejlesztésekhez - írja a Forbes.hu.

Tavaly decemberben Mészáros Lőrinc 24,7 százalékos részesedést szerzett a Fájdalom-ambulancia Kft.-ben és ugyancsak 24,7 százalékos részt a Gyógyító Magyarok Kft.-ben – emlékeztet az Mfor.hu. A felcsúti milliárdos (évek óta az ország legvagyonosabb embere, és már dollárban számítva is milliárdos) jókor és jó üzletágba tette be a lábát.

Az érintett vállalkozások üzemeltetik ugyanis a Smart Covid Center szűrőállomást, ahol tavaly egész évben nagy volumenben és sokféle Covid-tesztet végeztek, ez a társaságok árbevételén és nyereségességén is egyértelműen látszik.

A Fájdalom-ambulancia Kft. és a Gyógyító Magyarok Kft. korábban a harminc legnagyobb magánegészségügyi szolgáltató rangsorába sem fért volna fel, 2020-as forgalmuk alapján azonban sok helyet előre ugorva szinte biztosan benne vannak a top 20-as élbolyban.

Az Mfor.hu szerint a Fájdalom-ambulancia megötszörözte árbevételét (364 millióról 1,8 milliárd forintra ugrott), a Gyógyító Magyarok „csak” megduplázta (256 millióról 551 millióra), miközben mindkét cégnél látványos volt a profitbővülés is.

A tulajdonosok – a korábbi évek eredménytartalékát is felhasználva – így nem csekély osztalékot is megszavaztak maguknak: Mészáros Lőrinc, az újraházasodó dollármilliárdos a Fájdalom-ambulancia nyereségéből 30,6 millió forintot, a Gyógyító Magyarok profitjából 55,5 millió forintot vihet haza.

A két cég tulajdonosi struktúrája megegyezik: Mészáros mellett Deák Gábornak és a Momet Kft.-nek van részesedése.

További érdekesség, hogy az Mfor.hu információi szerint a Fájdalom-ambulancia Kft., a Gyógyító Magyarok Kft., valamint a Momet Kft. üzletrészeire egy 2021. február 3-án kötött szerződés értelmében zálogjogot jegyzett be az MKB Bank.

A felvett bankkölcsön a cégbírósági papírok alapján 3,3 milliárd forint – ami azt jelenti, hogy a Mészáros Lőrinc kisebbségi tulajdonában lévő cégek a Mészáros Lőrinc résztulajdonában álló banktól kapnak jelentős kölcsönt.

Mit gondolsz a cikkben olvasottakról? Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet, az Eközben.hu Facebook-oldalán teheted meg.