Holografikus videóhívással jön a Google

A Google nemrégiben bejelentette, már gőzerővel dolgozik a Project Starline nevezetű programján, mely lehetővé teszi, hogy pillanatok alatt távoli szeretteink és ismerőseink mellett érezzük magunkat. 

Itt egy kis ízelítő a jövőből:

Mint tapasztaltuk, a koronavírus világjárvány ideje alatt a technológiai eszközök – gondoljunk csak okostelefonjainkra és magára az internet szépségeire – mindennapjaink elengedhetetlen részévé váltak, ha kapcsolattartásról volt szó - írja a BitcoinBázis. A Project Starline pedig egy újradefiniálta a kommunikáció fogalmát egy elég komoly képernyő használatával, amely a résztvevők életnagyságú, háromdimenziós képét mutatja. Itt viszont, ahogy láthattuk, nemcsak a 3D-s filmekhez hasonló technológiára gondoljunk, hiszen a holografikus videóhívás során valóban úgy tűnik, mintha egy szobában lennénk a másik személlyel.

Ahogyan azt a Google bemutató videójában is láthatjuk, kísértetiesen valósághűnek tűnik a képernyő túloldalán levő személy. A technológia ugyanis rendkívül alapos és fejlett, hiszen kihasználja a számítógépes látást, a gépi tanulási módszert, a térbeli hangot, a fejlett adattömörítést, a mélységérzékelő kamerákat és a hatalmas „fénymező” kijelzőt. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a mozikban megszokott szemüveg használata nélkül brutális felbontásban, 3D-ben láthassuk szeretteinket, a mélységérzékelő kamerák pedig a még realisztikusabb élményért felelnek.

A Google legújabb technológiája egyelőre még fejlesztés alatt áll, a vállalat azonban már elmondta, hogy néhány irodájában, pontosabban Bay Area-ban, New York-ban és Seattle-ben már gond nélkül tesztelik és használják a holografikus videóhívásokat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!