A Fidesz szigorítaná a pedofil bűncselekményekért kiszabható büntetést

Újabb részletek derültek ki a héten felszámolt gyermek-pornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezet működéséről. A kormánypártok szerint a lehető legszigorúbban fel kell lépni a pedofília ellen. A tervek szerint már a jövő héten a parlament elé kerül az a javaslat, amely szigorítja az ilyen bűncselekményekért kiszabható büntetést – közölte az M1 Híradója.

Még szerda éjjel a Készenléti Rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevetési egységeinek közreműködésével elfogott egy „darknetes” pedofil fórumot üzemeltető bűnbandát. A gyermek-pornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai 2019 óta nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

A rendőrség tájékoztatása szerint a fórumot több ezer magyar és külföldi használta. Az Origo az eseményeket bemutató cikkében azt írja, a pedofil oldal működtetésében négy magyar férfi vett részt, egyikük a gyanú szerint 2013-tól kezdődően, több esetben szexuálisan visszaélt az akkor még csak hét éves lányával.

A férfi 2013 és 2015 között a szintén a nevelése alatt álló, másik kiskorú lányáról is készített felvételeket. Ekkor a gyermek még tíz éves sem volt. Ezeket több különböző személy számára is elérhetővé tette a most felszámolt privát chat oldalon.

A pedofil cselekményekre nincs és nem is lehet semmilyen mentség” – jelentette ki Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében reagált a pedofilbotrányra. Ebben hangsúlyozta, hogy azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen. Jövő héten nyilvánosságra hozom azokat a javaslatokat, melyeket majd a parlament elé terjesztek – írta.

Az elmúlt évben hét százalékkal emelkedett a gyermekeket érintő szexuális zaklatások száma – ebbe nemcsak a fizikai abúzus, hanem az online térben elkövetett szexuális zaklatások is beletartoznak. Az internet elterjedése ugyanis újabb területet nyitott a pedofilok számára – mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója.

A szervezet évek óta kiemelten foglalkozik a gyermekbántalmazás problémájával, most a járvány miatt online előadásokon keresztül hívják fel a figyelmet a gyermekeket érintő veszélyekre.

„Kevés olyan ismeretterjesztő film, videó, kiadvány van, ami a szülőknek segít abban, hogy felismerjék azt, hogy a pedofília az nem előttünk jár, nem látjuk, nincsenek felismerhető jelei feltétlenül, hanem ezt mindenki titkolja, és teljes mértékben rejtve van sok esetben a szülők elől, viszont vannak jelei és ezért fontos, hogy felismerjük még a korai stádiumban” – fogalmazott Király Nóra.

Hatalmas traumát jelent a gyermek számára, ha szexuális ragadozók áldozatává válik, ezért minden esetben szakemberek bevonására van szükség. Amennyiben felmerül a gyanú, hogy egy gyermek szexuális tartalmú videón szerepel, a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé is fordulhatnak az érintettek segítségért.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!