Úton a rák elleni védőoltás

Védőoltás a rák ellen? Ez a modern orvostudomány, de tulajdonképpen mindenki álma. Az összes halálozás viszonylatában a rosszindulatú daganatok a fejlett társadalmakban a második helyen állnak. Ennél több áldozatot csak a szív- és érrendszeri betegségek szednek. Védőoltással megelőzni, vagy legyőzni a rákot álomszerűen hangzik, abból a kategóriából, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. 

Tulajdonképpen már most is van ilyen - írja az Index. A humán papillomavírus (HPV) ellen kifejlesztett, és már 120 országban, köztük Magyarországon is használt vakcinának nagy szerepe van a méhnyakrák megelőzésében. Ennek a daganatnak a kialakulásában ugyanis a fent említett vírusnak tulajdonítunk szerepet. Ehhez hasonlóan, a primer májrákesetek egy része a hepatitis B vírusnak tulajdonítható, így az annak megelőzésére használt vakcina a májdaganatok egy részét is megelőzi. Ezek a védőoltások tehát a rák néhány fajtája ellen is védenek, közvetve, mivel a rák kialakulásában szerepet játszó vírustól óvnak meg.

Tehát nem közvetlenül a rák ellen fejlesztették, de az ellen is védenek. A HPV elleni védőoltásnak köszönhetően például Ausztráliában 7 év alatt felére csökkent a rákmegelőző állapotok és a méhnyakrák gyakorisága. A HPV a szájüreg-garat-gége, a gáttájék és a férfi nemi szervek rosszindulatú daganatainak kiváltásában is közrejátszik, melyek közül az első ráktípus a férfiakat nagyobb gyakorisággal érinti, mint a nőket.

Az elképesztő, gyakorlatilag korlátlan formálhatóság, illetve testreszabhatóság, ami az mRNS vakcinákban rejlik, minden valószínűség szerint erre is választ ad majd. Sőt, az eredeti terv is ez volt az mRNS vakcinákkal kapcsolatban, vagyis, hogy a rák elleni küzdelemben kamatoztassák az ebben rejlő lehetőséget. Az mRNS vakcinák két úttörője, tehát az amerikai Moderna és a német BioNTech is ebben az irányban indult el, már jóval a Covid megjelenése előtt, de a világjárvány közbejött és mindent felülírt, a Moderna, és a Pfizerrel társulva a BioNTech is a Covid elleni vakcina kifejlesztésére koncentrált az utóbbi évben.

EZ AZONBAN NEM JELENTI AZT, HOGY A RÁK ELLENI VAKCINÁK FEJLESZTÉSE ABBAMARADT VOLNA.

Immunrendszerünk rosszindulatú daganatok elleni aktivitását vakcinákkal serkenteni tehát nem új keletű gondolat. A Moderna mRNA-4157 elnevezésű vakcinája már klinikai kipróbálás alatt áll, a 142 beteg bevonásával négy évvel ezelőtt indult vizsgálat eredményei jövő júniusra várhatók. A cég dolgozik egy másik rákvakcinán is, amely az ún. KRAS mutációkat veszi célba, és elsősorban a tüdőrák néhány fajtája ellen tűnik ígéretesnek, de a vastagbél- és hasnyálmirigyrák elleni alkalmazása is szóba jön.

A Moderna e célból a Merckkel, vagyis egy másik gyógyszergyártóval kötött megállapodást, mivel annak Keytruda nevű, ugyancsak rendkívül ígéretes onkológiai gyógyszerével kombinálva szeretné adni saját vakcináját. A BioNTech szintén évek óta dolgozik hasonló, mRNS technológián alapuló rákellenes vakcinákon, többek között a Johannes Gutenberg Egyetemmel együttműködve. A két, Covid ellen sikeres mRNS vakcinát már produkáló cég, vagyis a Moderna és a BioNTech mellett egy harmadik vakcinagyártó, a német Curevac is évek óta dolgozik rák elleni mRNS vakcinán. Első klinikai vizsgálatuk, ahol szintén tüdőrák ellen vizsgálták vakcinájukat, már be is fejeződött. Emellett szó van még a legveszélyesebb bőrrák, a melanoma elleni oltásról is. A koronavírus elleni küzdelemből ők sem maradnak ki, Covid elleni, mRNS alapú védőoltásuk engedélyezése hamarosan várható, a jelek szerint elsőként az Európai Unióban és Svájcban.

Az mRNS-alapú vakcinákról széles körben a Covid-világjárvány során hallottunk először, de már évek óta fejlesztés és kipróbálás alatt álltak, és egyik fő alkalmazási területük a rák elleni harc lesz. 

A szerző allergológus és klinikai immunológus szakorvos. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!