Szívószálat tett a hipóba az anya, hátha gyereke iszik belőle

Rettenetes gyerekbántalmazásról vallott bírósági tárgyalásán egy leedsi anya - számolt be a 24.hu.

Szociális ügyintézők állítják, korábban sosem találkoztak ilyen kegyetlenséggel, mint amilyennel a brit nő bánt hároméves kisfiával. A gyermek testét és a fejét 80 seb borította, vérzett a retinája.

A nő – akinek nevét a gyerek jogainak védelme miatt nem nevezték meg – először azt állította: párja okozta a kisfiú sérüléseit, később azonban bevallotta, hogy „utált anyának lenni”. Vallomásában elmondta, hogy előfordult olyan eset is, hogy  nyitva hagyta az ablakot, és egy létrát tett elé, hátha kiesik a kisfiú. Egy másik alkalommal kinyitott egy hipós flakont, és belehelyezett egy szívószálat.

A kegyetlenkedésekre a nő párjának az anyja jóvoltából derült fény: ő jelentette a gyámügynek a gyerek fején talált furcsa sebeket. Az anya azt hazudta neki, hogy a kisfiú elesett, ő pedig nem tehet semmiről: csak épp akkor nem figyelt rá, amikor történt az eset.

A Daily Mail cikkéből kiderül, hogy a kisfiút a sürgősségi-baleseti klinikán vizsgálták ki, mielőtt gyámság