Undorító módszert talált ki a férfi, hogy 14 éves kislányát rendszeresen erőszakolhassa

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozza abban az ügyben, ahol a mostohaapa a mostohalányát többször megerőszakolta.

A Szombathelyi Törvényszék a 2020. október 21-én meghozott ítéletében a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fegyházbüntetésre,  végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetőleg 18. életévét be nem töltött személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

A nem jogerős ítélet szerint első alkalommal a vádlott az akkor még a 14. életévét be nem töltött sértettel annak kifejezett akarata és védekezése ellenére közösült, a további alkalmakkal pedig az akkor már a 14. életévét betöltött sértettel annak érzelmi zsarolással megtört akarata és részben védekezése ellenére közösült.

Az ügyészség szerint a tényállás túlnyomórészt megalapozott, a bűnösség megállapítása okszerű, a cselekmények minősítése viszont részben téves, míg a kiszabott büntetés enyhe - olvasható a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

A másodfokú ügyészség szerint a vádlottnak a folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettének értékelt cselekményei helyesen folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének minősülnek, mert a vádlott részéről a sértettre többféle ráhatás is irányult, így az a folyamatos pszichés presszió is, hogy szerelmével és féltékenységével zaklatta, és azzal zsarolta, ha nem engedelmeskedik és elmondja a közöttük lévő szexuális kapcsolatot, azzal tönkre teszi édesanyja házasságát és a családját is.

A sértett kiszolgáltatottságával, félelmével, az ellenállása lehetetlenségével, illetve korlátozottságával visszaélő vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés irányadó középmértéke 13 év 9 hónap. A vádlott terhére esik a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények huzamosabb időn keresztüli többszöri elkövetése és következménye is, a sértett pszichoszexuális fejlődésének súlyos zavara.

Mindezek miatt – és a szexuális támadásokkal szemben leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorúak sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni, valamint a családon belüli erőszakos bűncselekményeket illetően az ítélkezési gyakorlat szigorodása érdekében – a kiszabott fegyházbüntetést az ügyészség eltúlzottan enyhének tartja.