"Hasítanak" a falvakban Szanyiék

A falvakban hasít az ISZOMM - olvasható a párt közleményében.

Meglepő eredményeket hozott a Medián november végi politikai közvéleménykutatása. Az idén tavasszal debütált Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), a Huszti Andrea, Szanyi Tibor és Székely Sándor alapította párt, noha nem evidens választás a magyar választópolgárok számára, de ha ott szerepelnének a szavazólapon, a teljes népesség körében akár 2 %-ot is elérhetne egy mostani választáson. Legalábbis ennyien mondták, "elképzelhető", hogy az ISZOMM-ra adnák a szavazatukat - írták.

Megjegyzik: Az ISZOMM-nak még dolgoznia kell egy éles helyzetre, mert a leginkább elkötelezett szavazóknak csupán 2 %-a nem zárja ki, hogy rájuk szavaz, viszont sok ellenzéki pártnak fel kell kötnie a nadrágot, ha a falvakban velük akar versenyezni, mert ebben a kategóriában az 5 %-ot ostromolják.

A párt úgy látja, hogy a legfőbb célkitűzésük, tehát a szociális válság felszámolása visszhangra talált a magyar vidéken, ahol a dolgozó, vagy dolgozni vágyó emberek nagyon is ki akarnak törni a magukra hagyott, gyötrelmes helyzetükből.

Huszti Andrea pártelnök szerint a falusi Magyarország valószínűleg szívesen állna a szövetkezeti mozgalom élére, ami az ISZOMM gazdaságpolitikai programjának a gerincét alkotja.

Székely Sándor, az ISZOMM országgyűlési képviselője, s egyben pártigazgatója annak adott hangot, hogy eredményes a párt építkezése, hiszen a 2022-es jelöltjeiket elsőként a kistelepülések világában találták meg.

(OS)