Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Zalaegerszegen

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy férfi és párja ellen, amiért februárban Zalaegerszegen halálra verték szállásadójukat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az áldozat még 2018-ban fogadta be a házába a 44 éves nőt, majd később a 38 éves élettársát - mindketten büntetett előéletűek -, akik egy közös gyermeket is neveltek.

Februárban náluk vendégeskedett a férfi testvére, akivel a ház lakói együtt italoztak. A testvér este lefeküdt abban a szobában, ahol a hét hónapos csecsemő is aludt.

A ház tulajdonosa és a befogadott pár időközben összevesztek, a hangoskodásra a csecsemő is felébredt, akit a testvér próbált nyugtatgatni. A veszekedés azonban egyre durvábbá vált, a férfi pofonvágta szállásadóját, aki ezután be akart menni a saját szobájába.

A befogadott pár követte a ház tulajdonosát, akit a szobában bántalmazni kezdtek; a földre került, jajveszékelő áldozatukat ütötték, rúgták és taposták. A testvér telefonon segítséget akart hívni, de a készüléket a fivére elvette tőle, a hívást pedig megszakította.

Miután az áldozat már nem adott életjeleket, a pár tagjai a holttestet először fel akarták darabolni és elégetni, de az is eszükbe jutott, hogy elássák. Végül kitakarítottak, és a holttest köré ruhaneműket pakoltak, amit meggyújtottak, majd elhagyták a házat.

A Zala Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a pár mindkét tagja ellen.