Kemény reakciókat kapott Orbán Viktor bejelentése

A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Azt is közölte, hogy éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozást léptet életbe a kormány. "Éjfélig mindenkinek haza kell érnie" - mondta.

Orbán Viktor rendkívüli bejelentésében elmondta azt is: a szórakozóhelyeket bezárják, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken.

A tömegközlekedésben a zsúfoltság mérsékléséért a csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltek el, a parkolást pedig újra ingyenessé tették - ismertette a kormányfő.

Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkhasználat. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, azonnal bezárják - mondta Orbán Viktor.

A kormányfő kijelentette: eljött az ideje, hogy újabb lépéseket tegyenek, hogy megvédjék a kórházak működőképességét és az idősek életét is.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az orvosok bérét megemelik, a védekezéshez szükséges eszközök a kórházak rendelkezésére állnak, kórházi ágyak tekintetében 

Európában a harmadik, a lélegeztetőgépek esetében pedig "világelsők vagyunk".

"Orvosaink és ápolóink továbbra is világszínvonalon végzik a munkájukat, és mindent megtesznek, hogy meggyógyíthassák a betegeket" - hangsúlyozta.

Ez sok, szinte emberfeletti, de mégsem elég. "A végső megoldás ugyanis a vakcina, de a vakcina már látótávolságon belül van. (...) Addig kell kitartani, amíg a vakcina meg nem érkezik" - mondta, jelezve, hogy Magyarország tárgyal az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel is.

A bejelentésre több ellenzéki képviselő is reagált

Amit ma Orbán Viktor bejelentett, az alapján úgy tűnik, mintha nem tudná, hogy mi van ebben az országban. Teljes képtelenség, hogy nincs egy szava az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, és legfőképpen a tömeges és ingyenes tesztelésről. Mint ahogy az elveszített munkahelyekről, vagy a tönkremenő vállalkozásokról sincs - fejtette ki véleményét Gyurcsány Ferenc. 

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint "valójában a kormány nem tesz semmit, nem tesz új erőfeszítést, nem mozgósít új erőforrásokat." 

"Ez a kormány alibizik, és ezzel emberkísérletet folytat. Vigyázzunk magunkra, ha már a kormány nem vigyáz ránk." - olvasható Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán 
megjelent bejegyzésében

Tóth Bertalan is a közösségi oldalon reagált Orbán Viktor bejelentésére.

Az MSZP társelnöke szerint, amit a miniszterelnök bejelentett," az egy lufi, látszólag nagy, de belül üres."

A szocialista politikus úgy véli, ezek "egy gyengekezű kormány erőtlen látszatintézkedései."

Tóth Bertalan kiemelte: az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halott, az éjszakai kijárási tilalomtól nem lesz kevesebb fertőzött.

Most nem büntetni kell, hanem életeket kell menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk - tette hozzá.

A korlátozó intézkedések mellé segítséget kell nyújtania a kormánynak azok számára, akik a korlátozásokat megszenvedik - folytatta. 

Az ellenzéki képviselp tömeges tesztelést javasol, hogy kiderüljön, ki fertőzött és ki nem. 

Véleménye szerint csökkenteni kellene azokat a kontaktusokat, amik a vírus terjedését segítik. Emellett 100 százalékos táppénzt javasol a karanténba kényszerülőknek. 
Aki a fizetése 60%-át kapja táppénzként, az inkább eltagadja a tüneteket, és nem fordul orvoshoz - figyelmeztetett.  

A Fidesz nem biztosít elegendő forrást a védekezéshez, sem az egészségügynek, sem az önkormányzatoknak, sem a cégeknek, sem az embereknek. A kormány tehetetlenül nézi, hogy összeomlik körülötte a maga építette légvár - zárta a sorokat Tóth Bertalan.

Orbán mai bejelentése egyszerre volt semmitmondó és nagyotmondó - jelentette ki Jakab Péter. 

"Az például kiderült, hogy már megint világelsők vagyunk valamiben. Lélegeztetőgépekben. Jó lenne abban világelsőnek lenni, hogy nálunk van rá a legkevésbé szükség." - írta bejegyzésében a Jobbik elnöke 

„Aki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.” - emlékeztetett Orbán Viktor szavaira az ellenzéki politikus. "Nagyotmondással nem lehet se gyógyítani, se válságot kezelni, mint ahogy semmitmondással sem." - tette hozzá.

"A miniszterelnök nem beszélt sem az ingyenes tesztelésről, sem a munkahelyvédelemről. Merthogy egyik sincs. Pénz lett volna rá, csakhogy a gazdaságvédelmi alap milliárdjait elszórták. Stadionokra, űrkutatásra, Budapest-Belgrád vasútvonalra, na és persze kormányzati kommunikációra." - folytatta.

"A semmit kommunikálni ugyanis sok pénzbe kerül. A válságkezelés is drága, csak az legalább megtérül. Munkahelyekben, bérekben, megmentett életekben. Ehelyett ma is csak üres fecsegést kaptunk." - jegyezte meg Jakab.

Orbán Viktor nem csak felelőtlen, de aljas is. Valódi intézkedést nem hoz, az emberek egészségét és megélhetését nem védi meg, de az ellenzéki városokba újra belerúg, és ismét elveszi a bevételeiket - reagált a kormányfő bejelentésére Szabó Tímea.

A Párbeszéd társelnöke szerint a miniszterelnök által bejelentett intézkedések nem képesek kezelni a járvány terjedésének jelenlegi felfutását, "továbbra is a foci és a haveroknak juttatott költségvetési források megőrzése a cél a valódi járvány- és válságkezelés helyett." Állítása szerint a munkájukat vesztett emberek, a bezárt vállalkozások egy fillért sem kapnak.

A maszkviselésre vonatkozó szigorítások, az éjjeli kijárási korlátozás, vagy az önkormányzatokat nehéz helyzetbe hozó, káoszt teremtő és környezetileg káros ingyenes parkolás nem fogja megakadályozni az egészségügy összeomlását, a kapacitások kimerülését. Elképesztő, hogy még mindig a 20 ezer fős focimeccsek megtartása a legfontosabb Orbánnak, miközben orvosok és ápolók százával dőlnek már ki a rendszerből, komplett kórházi osztályok zárnak be a járvány miatt - jegyezte meg.

Ausztriában a gimnáziumok és a felsőoktatási intézmények tanulói áttérnek a digitális oktatásra, miközben a bezárásra kényszerített vállalkozások kieső bevételeit megtéríti az állam. A munkahelyek kapcsán szintén szigorú korlátozásokat hoztak: a munkahelyeknek home office-ra kell átállniuk, amennyiben az lehetséges, a munkakezdésnek csúsztatottnak kell lennie, hogy elkerüljék azt, hogy túlzsúfoltak legyenek reggelente és délutánonként a tömegközlekedési eszközök - reagált a miniszterelnök azon kijelentésére, hogy a járványügyi intézkedéseknél Ausztriát veszik példának.

A Párbeszéd az elmúlt időszakban több, az osztrákhoz hasonló javaslatot is benyújtott az Országgyűlés elé, "ám vagy hazudnak róluk, vagy leszavazzák." - jegyezte meg. 
Valódi intézkedés helyett ismét különleges jogrend mögé akar bújni a kormány, mert a miniszterelnök szerint túl lassú a törvényhozás. "Ez hazugság, a parlamenti pártok minden értelmes védekező és az embereket segítő intézkedést támogatnak, a kormány az, amelyik ezeket rendre akadályozza." - hangoztatta a Szabó Tímea.

"Orbán továbbra is tízezrek életét teszi kockára a hatalom- és focimániájával. A Párbeszéd követeli a felelős döntéseket. Populista vezér helyett legalább most az egyszer viselkedjen a miniszterelnök valódi államférfiként." - zárta mondanivalóját a párt társelnöke.