Karácsony: Miközben életeket kell menteni, a kormány a vagyonát menti

Miközben életeket kell menteni, a kormány a vagyonát menti alkotmánymódosítással. Miközben a járványt kell kontrollálni, a kormány az ellenzék választási lehetőséget akarja kontrollálni a választási törvény módosításával. Ennek semmi, de semmi köze a felelős kormányzáshoz. Ennek az alávalósághoz van csak köze. Miközben emellett nem mehetünk el szó nélkül, nekünk most elsősorban a cselekvés a dolgunk - írta Facebook-oldalán Budapest főpolgármestere. 

Karácsony Gergely emlékeztetett : a közterületi maszkviselés kapcsán az éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében a 10 ezer fő feletti településeken a polgármesterek hatásköre lett a szabályozás. "Abszurd, hogy Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni. Mi mégis megpróbáljuk – egyeztetünk a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsük." - olvasható a bejegyzésben. 

Karácsony kiemeli: "a botrányosan későn megjelent kormányrendelet továbbra sem szól egy szót sem a járvány kezelésének egyik legfontosabb eleméről, a tesztkapacitások bővítéséről, a tanárok, iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozók önkéntes és ingyenes szűréséről." A főváros ezért folytatja szűrési programját, bővíti a tesztkapacitásokat, fokozza a szűrést a szociális intézményekben és felkészül a pedagógusok, iskolai dolgozók szűrésére a kerületekkel közösen - jelentett ki.  

Karácsony Gergely végezetül a következőket írta: "Az országban, ahol a kormány számára a saját hatalmi és gazdasági érdekei fontosabbak a mindenkit fenyegető járvány és a gazdasági válság kezelésénél, ahol a miniszterelnök napokon belül képes homlokegyenest ellentétes állításokat tenni az egészségügyi kapacitásokról, és az állam felkészültségéről, ahol előbb írnak meg egy lopást legitimáló alkotmánymódosítást mint azt a kormányrendeletet, amely milliók életét határozza meg az elkövetkezendő hetekre, ott különösen nagy felelősség hárul a polgárokat képviselő önkormányzatokra. Életek múlnak rajta, hogy megfeleljünk ennek a felelősségnek."