Felmérés: a jövő évi béremelési terveket a visszafogottság jellemzi

Bizonytalanság jellemzi leginkább a vállalatok 2021-es évet érintő várakozásait a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) felmérése szerint. A munkaadói szövetség közel 500 vállalat megkérdezésével készített nem reprezentatív felmérést arról, hogyan élték meg a vállalatok a 2020-as évet, és mire számítanak 2021-ben. Az októberben indított felmérés elsődleges célja az volt, hogy képet szolgáltasson a vállalatok helyzetéről a 2021. évi minimálbér tárgyalásokhoz.

A cégek több mint felének idén kevesebb lesz az árbevétele, mint 2019-ben. Szintén a vállalatok közel 50 százaléka csak lassú javulást tapasztal a piacon, és 30 százalék azon cégek aránya, amelyek bizonytalan helyzetük miatt a túléléshez külső segítségre szorulnának. Mindössze 20 százalékuk nyilatkozott kedvező piaci körülményekről és arról, hogy növekedni tudott 2020-ban is.

A jövő évet illetően csupán a vállalatok 9 százaléka számít arra, hogy növekedni fog, a többség (37 százalék) teljesen bizonytalan a piaci kilátásokban. Jelentős azon válaszadók aránya (30 százalék), akik lassú kilábalással talán elérik a 2019-es jövedelmezőség szintet 2021-ben, és a vállalkozások közel negyede erre nem számít. A vállalatok 63 százaléka ugyanolyan nehezen jut szakemberhez, mint a COVID-19 járvány előtt, és mindössze 10 százalék nyilatkozott úgy, hogy könnyebben tud új alkalmazottat felvenni.

"Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben és a közeljövőben is folytatnunk kell azokat a tavasszal elindított állami támogatási programokat, amelyek a munkahelyek megőrzését szolgálják. Egyelőre ezzel csökkenthető a bizonytalanság a gazdaságban" - mondja Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke.

A megkérdezett vállalkozások foglalkoztatási tervei is bizonytalanok. A vállalatok 40 százaléka működik a 2019-es létszámmal, a nagyobbik hányada úgy nyilatkozott, a foglalkoztatottak száma nem éri el a tavalyit. A jövő évi foglalkoztatási tervek is kedvezőtlenek ebből a szempontból, a vállalatok 45 százaléka nem tervez létszámbővítést, míg 40 százalékuk nem látja, hogyan alakul a vállalati létszám 2021-ben.

A jövő évi béremelési terveket ennek megfelelően a visszafogottság jellemzi. A válaszolók 32 százalékának nincs rá forrása, ezért egyáltalán nem tervez béremelést. 22 százalék tervez, de nem az év elejétől. 28 százalékuk azt mondta, hogy tervez, de csak a kötelező minimálbér erejéig. A minimálbér emelés mértékéről a válaszolók fele azt mondta, hogy maximum inflációkövető béremelést tud elképzelni, 20 százalékuk pedig még ezt sem nem tudná kitermelni. "A bértárgyalásokon nem hagyhatók figyelmen kívül a realitások. A vállalatok jó része nehéz helyzetben van, egy túlhajtott béremelés sokukat hozná nehéz helyzetbe, és jelentős létszám leépítésre vezetne" - vonta le a tanulságot Rolek Ferenc.

(OS)