Mintegy 200 milliárd forint hiányzik a pszichiátriai ellátásból

Százötven-kétszáz milliárd forinttal kellene többet fordítani a pszichiátriai szakellátásra - mondta az LMP országos elnökségének titkára. Ungár Péter szerint ez az összeg megtérülne, hiszen a már népbetegségnek számító betegségek több százmilliárd forintos kárt okoznak évente. 

Az országgyűlési képviselő keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy az emberek többsége számára nem elérhető a társadalombiztosítás által finanszírozott pszichoterápia, vagy a lelkiegészség-szolgálat, hiszen az állami infrastruktúra ezen a területen épült ki a legkevésbé - közölte az MTI. 

Akik pedig nem kapják meg a szükséges kezelést, sokkal rosszabb állapotban kerülnek be valamelyik ellátórendszerbe. Gyakran nem is kórházba, hanem hajléktalanszállóra vagy a bűnüldöző szervek látókörébe - mutatott rá. 

Ungár Péter a probléma eredőjét abban látja, hogy a Fidesz-kormányt megelőző kormány "egy bizonyos szekta nyomására" leépítette a pszichiátriai pótlékot a pszichiátriai szakápolók munkájában. Bár az Orbán-kormány 2010-ben ennek visszaállítását ígérte, ez máig nem történt meg - ismertette. 

A forráshiány az oka szerinte, hogy rengeteg orvos és szakápoló hiányzik ebből az ellátásból. A példákat sorolva elmondta: van olyan több száz férőhelyes intézmény, ahol mindössze másfél pszichiáteri posztra találtak embert, egyes megyékben pedig nincs az állami szolgálaton keresztül elérhető gyermekpszichiáter. Olyan osztályt is említett, ahol a húsz szakápolói helyből mindössze hármat töltenek be.