Kovács Zoltán komolyan aggódik a német sajtószabadságért

"Komolyan aggódom a német sajtószabadságért" - így kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon a Katarina Barley német szociáldemokrata politikus, európai parlamenti (EP) alelnök Magyarországot és Lengyelországot érintő nyilatkozata körül kialakult ügyet.

Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: nagy port kavart Katarina Barley, az EP balos alelnökének nyilatkozata, melyben azt mondta, "ki kell éheztetni pénzügyileg" az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország.

Ehhez képest péntek reggel már a 24.hu-nak azt mondta, rossz idézetet közöltek tőle, és ő valójában azt nyilatkozta, Orbán Viktort kell pénzügyileg kiéheztetni - jelezte az államtitkár.

"Semmi bocsánatkérés, inkább megváltoztatták az interjú szövegét. Hát ez zseniális! Komolyan aggódom a német sajtószabadságért!" - fogalmazott Kovács Zoltán.

A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió hírportálján azt közölték: "Katarina Barley egy kijelentését kiélezés által meghamisítottuk".