Erdogan: A fasiszta mentalitású Európa iszlamofóbiában szenved

Európa az "iszlamofóbiája" miatt a végéhez közeledik - reagált felszólalásában Kayseri városában tartott kongresszusi felszólalásában Recep Tayyip Erdogan török elnök  arra, hogy német rendőrök rajtaütést hajtottak végre egy berlini mecseten. A Bild információ szerint az iszlám templom törvénytelenül tett szert a koronavírus-járvány miatt kapott 70 ezer euró összegű állami támogatásra.

Azzal, hogy Európa szembeszáll a muszlimokkal, a "saját végét készíti elő". Európának minél hamarabb ki kell gyógyulni az "iszlamofóbiából", mert különben belülről emészti majd fel őket ez a "betegség" - idézte az elnök szavait az Anadolu török hírügynökség.

Erdogan felszólalásában "fasiszta mentalitással" és képmutatással vádolta az európai országokat utalva a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilapban megjelent Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákra.

A török elnök beszédében kiemelte: Ankara mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európában élő törökök és muszlimok nyugodtan élhessenek.