LMP: a kormány folyamatosan tartozik a nyugdíjasoknak

Az időseket segítő javaslatcsomagot terjesztett az Országgyűlés elé az LMP. Ebben a többi között a nyugdíjminimum duplájára emelését és a 13. havi járadék első részletének azonnali kifizetését kéri, valamint azt, hogy az idősek juttatása igazodjon a béremeléshez és a gazdasági növekedéshez - számolt be az MTI. 

Schmuck Erzsébet társelnök az idősek világnapját megelőző szerdai, online is következő sajtótájékoztatóján elmondta: a nyugdíjastársadalom kettészakad, több mint félmillióan élnek kevesebb mint 100 ezer forintból havonta. 

A kormány folyamatosan tartozik a nyugdíjasoknak, hiszen az előre kalkuláltnál magasabb infláció esetén csak novemberben fizet különbözetet, ráadásul a kabinet az inflációt sem az idősek fogyasztói kosara alapján számolja, ami idén is 4 százalék feletti - tette hozzá. 

Az LMP ezért azt javasolja, hogy ne novemberben, hanem azonnal kapjanak nyugdíjemelést az idősek, ha az infláció legalább 1 százalékponttal meghaladja az év elején kalkuláltat - közölte. A párt azt is kezdeményezi, hogy a 28 ezer 500 forintos nyugdíjminimum növekedjen a kétszeresére. 

Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára a tájékoztatón idősgondozási válságról beszélt, mondván, 3-4 évet kell várni az idősotthoni ellátásra. A szociális szektorban szerinte megalázóan alacsonyak a bérek, és a hozzátartozójukat ápoló embereket sem fizeti meg rendesen az állam. 

Kifogásolta, hogy az idősgondozásra régiós szinten is igen alacsony összeget, mindössze a GDP 0,4 százalékát fordítja Magyarország, valamint azt is, hogy az alapvető élelmiszerek 27 százalékos áfája miatt az időseknek egyre nagyobb gond azok beszerzése.