Leállítaná a roma integrációs programok finanszírozását a Mi Hazánk

"A Mi Hazánk Mozgalom ismét felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy haladéktalanul állítsák le a cigány integrációs programok finanszírozását, és a fehérgalléros, cigány bűnözők által vezetett szervezetek – mint például a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat vagy az Országos Roma Önkormányzat – támogatását." -írta közleményében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. 

A Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzatról kiderült, hogy éves költségvetési támogatásának hússzorosát, 177 millió forint tartozást halmozott fel, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal zárolta a bankszámláját. "Ez is bizonyítja azt az általunk korábban már hangoztatott tényt, hogy ezek a szervezetek a fehérgalléros bűnözés melegágyai, amelyeknek komoly felelőssége van abban, hogy a magyar-cigány együttélés továbbra is feszültségekkel terhelt." - fejtette ki véleményét a pártelnök.

Toroczkai szerint a "különböző kormányok az elmúlt 30 évben ezermilliárdokat költöttek" a romák felzárkóztatására, "ám ezeket az összegeket üzletszerűen lopják el évtizedek óta, de mind a balliberális kormányok, mind a Fidesz szemet huny a cigányvezetők bűncselekményei fölött, a beígért roma szavazatokért cserébe."

A Mi Hazánk Mozgalom a roma integrációra "feleslegesen elköltött milliárdokat" a közbiztonság megerősítésére, a csendőrség felállítására, és az oktatásban a szegregáció megteremtésére fordítaná - olvasható a párt honlapján.